Internet Szolgáltatók Tanácsa
Tanácsadó Testülete

A Tanácsadó Testület 2/2000. (IV. 12.) Elvi Állásfoglalása
a 2000. március 1.-e előtt hatályos Regisztrációs Szabályzat alapján benyújtott Igénylések
névkizárólagosság miatti elutasítása, valamint a zárolt nevek

tárgyában

1. Felvezető szöveg

Az Internet Szolgáltatók Tanácsa mellett működő Tanácsadó Testület Szervezeti és Eljárási Szabályzata 1. § 1. pontja alapján az ISZT jogi képviseletét ellátó ügyvédi iroda 2000. március 22.-én tartott alakuló ülésén Kérdést intézett a Tanácsadó Testülethez. A Kérdés a március 29.-i ülésen, illetve írásban, az április 5.-i ülés után pontosításra került, az ISZT törvényes képviselője a Testület javaslatát kérte annak vonatkozásában, hogy a zárolt nevek esetleges feloldása után a zárolt nevek listájára került domain nevek vonatkozásában a delegálás milyen módon történjék meg. A Tanácsadó Testület a Kérdést megvitatta, majd 2000. április 12.-i ülésén négy tag jelenlétében, az SZESZ szerinti szavazási rendben, 4 igen szavazattal, különvélemény csatolásának igénye nélkül elfogadta a Testület többségi véleményét kifejező jelen Elvi Állásfoglalást.

2. A Testülethez intézett Kérdés:

A Nyilvántartó jogi képviseletét ellátó ügyvédi iroda tisztelettel kéri a Tanácsadó Testület elvi állásfoglalását:

A Nyilvántartó a 2000. március 1.-ét megelőzően hozzá beérkezett olyan igényeket, amelyek alaptalan kizárólagosságot sugalltak, így a korábbi szabályzat szerint nem voltak delegálhatók, rendszeresen elutasította, és az ilyen jellegű neveket zárolta. A március 1.-e óta hatályos regisztrációs szabályzat szerint e nevek delegálhatók az igénylőknek. Jelenleg az egyes zárolt nevekre benyújtott igények a következők szerint csoportosíthatók:

    1. Március 1.-e előtti szabályzat szerint benyújtott, prioritásos igények, amelyek azonban alaptalanul kerültek benyújtásra, így el lettek utasítva.
    2. Március 1.-e előtti szabályzat szerint benyújtott nem prioritásos igények.
    3. Március 1.-e utáni szabályzat szerint benyújtott prioritásos igények.
    4. Március 1.-e utáni szabályzat szerint benyújtott nem prioritásos igények.

A zárolt nevek listájának fenntartása a liberalizált szabályozás hatályba lépést követően nem tűnik indokoltnak, célszerű a zárolás megszüntetése és a nevek delegálása.

Tisztelettel kérjük, hogy a Tanácsadó Testület alkosson elvi állásfoglalást arra a kérdésre, hogy a zárolt nevek feloldása esetén a fent említett négy csoport közül mely csoportban jelentkezők közötti elsőség alapján történjen a delegálás. A kérdés során külön kérjük, hogy szülessen állásfoglalás abban, hogy a március 1.-ét megelőzően a régi szabályzat szerint benyújtott igénylést lehet-e sorban állónak tekintetni a március 1.-e után hatályba lépő szabályzat szerint benyújtott igényléssel.

3. A Testület Állásfoglalása a feltett kérdésekkel kapcsolatosan:

A 2000. március 1. napjával hatályba lépett, liberalizált regisztrációs szabályzat alapján a korábban zárolt nevek vonatkozásában számos igénylés érkezett az egyes Regisztrátorokhoz, akik - tekintettel azok zárolt jellegére - a Tanácsadó Testület jogi állásfoglalásának megszületéséig a nevek delegálása vonatkozásában döntést nem hoztak.

A mindenkori regisztrációs szabályzat elválaszthatatlan mellékletét képező Igénylőlap benyújtásával az Igénylő határozott és egyértelmű szándékát fejezi ki arra nézve, hogy az általa megismert, magára nézve kötelezően elfogadott általános szerződési feltételek alapján valamely Regisztrátorral egy, általa pontosan megjelölt domain név regisztrációja (számára történő delegálása) vonatkozásában szerződést kíván kötni. Jogok és kötelezettségek a felekre nézve elsődlegesen abban a körben keletkezhetnek, melyekről a jogviszonyra irányadó Szabályzat, illetve a Regisztrátor és az Igénylő között megkötésre kerülő egyedi szerződés (mely a Szabályzattal ellentétes nem lehet) rendelkezik.

A Regisztrációs Szervezet illetve a Nyilvántartó által kétségtelenül egyoldalúan meghatározott általános szerződési feltételeket tartalmazó Szabályzat egyes pontjainak bírói úton történő megtámadására a polgári jog lehetőséget biztosít, ugyanakkor valamely, az általános szerződési feltételek körében kikötött feltétel érvénytelenségét (annak tisztességtelen voltára való hivatkozással) jogérvényesen csak a bíróság mondhatja ki.

Azzal, hogy bizonyos igényléseket az egyes Regisztrátorok - a Regisztráló szervezet rájuk nézve kötelező állásfoglalása nyomán - arra való hivatkozással, hogy azok a névválasztás miatt a hatályban lévő regisztrációs szabályzatnak nem felelnek meg - visszautasítottak, álláspontunk szerint szerződésszerűen jártak el, mert a vitatott nevek az akkor hatályos Szabályzat általános szerződési feltétételi elemnek minősülő adott pontjába foglalt követelményekkel ellentétesek voltak, kizárólagosságot sugalltak. E döntés jogszerűsége azonban a polgári jog általános szabályai szerint vitatható, bíróság megállapíthatja annak meg nem alapozott voltát.

Sem a régi, sem az új szabályzatok nem tartalmaznak olyan rendelkezést, s erre a Regisztrátorokat jogszabály sem kötelezi, hogy a benyújtott igénylések alapján a szerződések megkötése az Igénylővel (adott feltételek mellett és adott határidőn belül) kötelező lenne. A polgári jogban a felek a kölcsönös bizalom, jóhiszeműség szellemében, együttműködve kötelesek eljárni, törvény által biztosított jogukkal vissza nem élhetnek. Minden szerződő felet megilleti a másik fél által tett szerződési felhívás, ajánlat mérlegelésének joga, ezt azonban a polgári jog általános alapelveivel összhangban kell gyakorolnia. Egyes domain nevek zárolásával (bár sem a korábbi, sem a 2000. március 1. napján hatályba lépett regisztrációs szabályzatok erről külön nem rendelkeztek) a Nyilvántartó az őt megillető mérlegelési jogát gyakorolva járt el, a tőle elvárható gondosság követelményének tett eleget azzal, hogy a domain nevek adott csoportja vonatkozásában (melyek a régi Szabályzat szerint névkizárólagosságot sugalló jellegük miatt nem voltak regisztrálhatók) a zárolásról (az új Szabályzat szerinti igénylések teljesíthetőségének időleges felfüggesztéséről) egyoldalú döntést hozott.

A régi szabályzat szerint benyújtott igénylést a 2000. március 1. napja után hatályba lépő szabályzat szerint benyújtott igényléssel sorban állónak tekinteni nem lehet.

A már 2000. március 1. napjától hatályos szabályzat szerint benyújtott, a Zárolt nevek listájára került egyes domain nevek sorsolásos alapon történő sorbarendezése megtörtént, delegálásukra és regisztrációjukra azonban nem került sor. Nem zárható ki annak lehetősége, hogy a Regisztrátoroktól kapott tájékoztatás alapján, - mely szerint meghozatalra kerülhet egy, a kérdéses domain nevek második szintű közdomainné minősítéséről szóló Nyilvántartói döntés - igénylések benyújtásának elmaradásához vezetett. E domain nevek vonatkozásában a 2000. március 1. napjától hatályos szabályzat (és igénylőlap) szerinti eljárást kell lefolytatni. A Tanácsadó Testület álláspontja szerint azonban tekintettel kell lenni arra, hogy a zárolt nevek listájára fel nem került más, hasonló jellegű domain nevek vonatkozásában (az új Szabályzat szerinti prioritásos igények elismerése mellett) a sorsolásos-sorbarendezéses elv érvényesült, melynek során azonban nyilvánvalóan csak a ténylegesen beérkezett igényléseket tudták figyelembe venni. A Tanácsadó Testület tehát mindezekre tekintettel

- javasolja a Nyilvántartónak, hogy a zárolt nevek listájára került domain nevek zárolását oldja fel, a domain nevek delegálását és regisztrációját tegye lehetővé,

- javasolja a Regisztrátoroknak, hogy a beérkezett igények vizsgálata után a 2000. március 1. napján hatályba lépett szabályzat szerint prioritással rendelkező Igénylésekről (a Szabályzat szerint megállapított feltételek maradéktalan teljesülése esetén) a Szabályzat 13. Pontjában foglaltaknak megfelelően, mint lehetséges elsőbbségi igényekről döntsenek,

- javasolja a Nyilvántartónak, hogy azon domain nevekre vonatkozó Igénylésekről, melyek a Szabályzat szerinti prioritással nem rendelkező Igénylő részérő kerültek benyújtásra, a Szabályzat 14. Pontja szerint járjon el, azzal a kiegészítéssel, hogy a nem prioritásos igényekkel kapcsolatos, a domain nevek túlnyomó többségében alkalmazott, szerencseelemet is tartalmazó sorsolásos-sorbarendezéses eljárást (mely az e nevekre beérkezett igénylések nagy száma miatt indokoltnak mondható) ismételje meg. Ennek során az új Szabályzat alapján már korábban benyújtott prioritásos igényeket vegye figyelembe, de azt is tegye lehetővé, hogy az újbóli meghirdetés során további, prioritásos alapú igényléseket lehessen benyújtani, ezeket a lehetséges (már benyújtott) prioritásos igénylésekkel együtt kezelje, majd a Szabályzat szerint eljárva a prioritási sorrendet felállítva döntsön az igényelt név delegálásáról és regisztrációjáról.

Annak eldöntésében, hogy valamely Igénylés cégnév alapján prioritásosnak minősülhet-e vagy sem, a Tanácsadó Testület 1/2000. (IV. 5.) sz. Elvi Állásfoglalása nyújt iránymutatást.

4. Az Állásfoglalás Indokolása

4.1 A 2000. március 1. napja előtt hatályban lévő Regisztrációs Szabályzat értelmében az Igénylő javára olyan domain név nem volt bejegyezhető, mely névkizárólagosságot sugall. A 2000. március 1. napjától hatályos Szabályzat ilyen rendelkezést nem tartalmaz. 2000. február 29. napjáig az egyes Regisztrátorokhoz számos olyan igénylés érkezett be, mely kizárólagosságot sugalló nevek bejegyzését kérte. A Regisztrátorok az Igényléseket - azok alaptalanul kizárólagosságot sugalló jellege miatt - elutasították, azzal, hogy a nevek az ún. zárolt listára kerülnek, kiadhatóságukról jogi szakértők véleményének kikérése után történik végleges döntés. Ennek kapcsán felmerült annak a lehetőségnek a vizsgálata is, hogy a zárolt nevek közé került konkrét domain nevekből másodlagos szintű domain nevek csoportját alakítja ki a Nyilvántartó. Több esetben az Igénylők tájékoztatása az erre a lehetséges döntésre való hivatkozással történt meg. E kérdésben azonban a Nyilvántartó mindezidáig döntést nem hozott, illetve a döntést a Tanácsadó Testület állásfoglalásától tette függővé. A Zárolt Nevek listája 2000. március 7.-én a weben megjelent (http://www.nic.hu/regszab/zarolt.shtml). A Zárolt nevek a következők:

accomodation.hu
aruhaz.hu
aukcio.hu
auto.hu
befektetes.hu
bor.hu
broker.hu
business.hu
butor.hu

cash.hu
credit.hu
house.hu
jacht.hu
java.hu
kamat.hu
konyv.hu
magazin.hu
oras.hu

orszag.hu
pc.hu
search.hu
szabadido.hu
telek.hu
trade.hu
translation.hu
travel.hu
turizmus.hu

voip.hu
vpn.hu

A 2000. március 1. napjával hatályba lépett, liberalizált regisztrációs szabályzat alapján a korábban zárolt nevek vonatkozásában számos igénylés érkezett az egyes Regisztrátorokhoz, akik - tekintettel azok zárolt jellegére - a Tanácsadó Testület jogi állásfoglalásának megszületéséig a nevek delegálása vonatkozásában döntést nem hoztak.

4.2 Az Internet Szolgáltatók Tanácsa által (az egyes tagszervezetek, mint egyedi Regisztrátorok nevében eljárva) az Interneten keresztül hozzáférhetővé tett ún. Regisztrációs szabályzat azoknak az általános szerződési feltételeknek gyűjteménye, melyek az Igénylővel kötött egyedi szerződésekre kötelező érvénnyel vonatkoznak. Úgy a régi, mint az új Szabályzat szerint a felek között a jogviszony határozatlan időre jön létre. A szerződési feltételek változása (jelen esetben a Szolgáltató részéről történt egyoldalú módosítása, az ún. liberalizáció) a jogbiztonság alkotmányos alapelvéből, a szerződési biztonság követelményéből adódóan a már megkötött szerződések "automatikus" módosítására lehetőséget nem ad, erre csak törvényi felhatalmazás alapján nyílt volna lehetőség. A korábban megkötött szerződések a megkötésükkor hatályos általános szerződési feltételek hatálya alatt maradnak.

Egy átmeneti időszakban (2000. február közepe-február vége) a "régi" és "új" regisztrációs szabályzat (és mellékletei) egyidejűleg voltak elérhetők az Interneten (felhívások), olyan értelmű tájékoztató információval együtt, hogy az Igénylő számára nyitott a lehetőség akár a még hatályos, akár a 2000. március 1.-én hatályba lépő Szabályzat szerinti Igénylés benyújtására. Az, aki a hatályos Szabályzat szerint nyújtotta be igényét (szerződéskötési ajánlat), az e szabályzat szerinti szerződés vele való megkötését kezdeményezte (annak tudatában, hogy a regisztrációs szabályok rövidesen lényeges elemekben változni fognak), az, aki a március 1.-én hatályba lépő szerződés szerinti szerződés vele való megkötésére (annak az igénynek a kifejezése, hogy az adott feltételrendszer mellett kész a jövőben szerződést kötni) tett ajánlatot, az új Szabályzat szerinti jogviszonynak vetette alá magát. Ez nem csak az általános szerződési feltételek részéről történő elfogadását jelentette, hanem azt is, hogy az átmeneti időszakra megállapított sajátos feltételeket (prioritásos igények elsőbbsége, az azonos, nem prioritásos névigénylések közötti döntés kérdésében a szerencseelem /sorsolás alapján történő sorbarendezés alkalmazása, a sorsolás után e nevek nyilvános meghirdetése, melynek nyomán harmadik személy prioritásos igényét adott határidőn belül még érvényesítheti). Szerződéskötési kötelezettsége a Regisztrátoroknak sem a "régi", sem az "új" szabályzat szerint nem keletkezett (erre jogszabály vagy a felek korábbi jogi aktusa - előszerződés stb. - nem kötelezte őket).

A mindenkori regisztrációs szabályzat elválaszthatatlan mellékletét képező Igénylőlap benyújtásával az Igénylő határozott és egyértelmű szándékát fejezi ki arra nézve, hogy az általa megismert, magára nézve kötelezően elfogadott általános szerződési feltételek alapján valamely Regisztrátorral egy, általa pontosan megjelölt domain név regisztrációja (számára történő delegálása) vonatkozásában szerződést kíván kötni. Jogok és kötelezettségek a felekre nézve elsődlegesen abban a körben keletkezhetnek, melyekről a jogviszonyra irányadó Szabályzat, illetve a Regisztrátor és az Igénylő között megkötésre kerülő egyedi szerződés (mely a Szabályzattal ellentétes nem lehet) rendelkezik.

4.3 Az 1999. május 3. napján 00.00 órakor hatályba lépett, s 2000. február 29. napja 24.00 órájáig hatályban volt Szabályzat a Regisztrátor vagy a Regisztrációs Szervezet (a Szabályzat fogalom meghatározásával az utóbbinak "az egyesületi formában működő Internet Szolgáltatók Tanácsa minősül, 1.1) az általános szerződési feltételek körében rendelkezett a regisztrációs kérelem elutasításának lehetőségéről. E szerint a Regisztrátor vagy a regisztrációs szervezet a kérelmet elutasíthatja. A Szabályzat példálózó jelleggel (tehát nem kizárólagossággal, taxatíve) sorol fel néhány főbb esetkört (a bíróság jogerős ítélete, törvény, rendelet, közigazgatási határozat ezt írja elő, az Igénylő nem tesz eleget a Szabályzat követelményeinek vagy az igényelt konkrét név elfogadhatatlan, 4.1). Ebből az következik, hogy az Igénylővel való egyedi szerződés megkötésének feltétele, hogy a Szabályzat 4.1 pontjában megjelölt, az elutasíthatóságra indokot adó okok ne álljanak fenn. A Szabályzat szóhasználatában az elutasítás, mint lehetőség (a regisztrációs kérelmet elutasíthatja) fordul elő, mely mindenképpen utal arra, hogy a döntés előzetes mérlegelés eredményeként születik meg.

A Ptk. 209/C. § értelmében általános szerződési feltételnek minősül az a feltétel, amelyet az egyik fél több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, előre meghatároz, és amelynek meghatározásában a másik fél nem működhetett közre. A polgári jog (a jogviszonyok tömeges körében) elfogadja az ún. blanketta-szerződések létjogosultságát, azt az esetkört, amikor bizonytalan számú, jövőben megkötött szerződésre ugyanazon feltételrendszer alkalmazását köti ki az egyik fél, a másik fél a szerződési feltételek kialakításában nem működhet közre, számára a szerződés megkötésének vagy (az adott feltételrendszer számára el nem fogadhatósága esetén) a szerződés meg nem kötésének szabadsága marad nyitott ("diktált szerződések"). Ugyanakkor a polgári jog az általános szerződési feltételek körében a tisztességtelen szerződési feltételek bíróság előtti megtámadására széles körű lehetőségeket biztosít. A 209/B. § (1) értelmében tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés kikötése, ha a jóhiszeműség követelményének megsértésével a feleknek a szerződésből eredő jogosultságait és kötelezettségeit egyoldalúan és indokolatlanul az egyik fél hátrányára állapítja meg. Arról, hogy az adott szerződési feltétel tisztességtelennek minősül-e, (megtámadás esetén) a bíróság jogosult határozni.

A Tanácsadó Testületnek nincs tudomása arról, hogy a tárgybeli időszakban hatályban volt regisztrációs szabályzat bármely, általános szerződési feltételnek minősülő, a Szolgáltató által egyoldalúan megállapított előírását bíróság (megtámadási eljárásban) az érintett fél, vagy a Ptké II. 5. § alapján arra feljogosított más személy, szervezet indítványára a Ptk. 209. § (3) bekezdése alapján (a bíróság a (2) bekezdés szerinti megtámadás alapossága esetén a tisztességtelen kikötés érvénytelenségét - a kikötés alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal - megállapítja. Az érvénytelenség megállapítása nem érinti azokat a szerződéseket, amelyeket a megtámadásig már teljesítettek.) érvénytelennek nyilvánította volna. Ennek megfelelően a Testület álláspontja az, hogy a Regisztrációs szabályzat felhívott 4.1 pontja (mely a Szabályzatban foglalt követelmények nem teljesülése esetén a Regisztrátor vagy a regisztrációs szervezet számára a kérelem visszautasításának lehetőséget biztosítja) tisztességtelen szerződési feltételnek - miután bírósági eljárásban azzá nyilvánítására sor nem került - nem minősül.

A Regisztrációs Szervezet illetve a Nyilvántartó által kétségtelenül egyoldalúan meghatározott általános szerződési feltételeket tartalmazó Szabályzat egyes pontjainak bírói úton történő megtámadására a polgári jog lehetőséget biztosít, ugyanakkor valamely, az általános szerződési feltételek körében kikötött feltétel érvénytelenségét (annak tisztességtelen voltára való hivatkozással) jogérvényesen csak a bíróság mondhatja ki.

4.4 A régi Regisztrációs Szabályzat 4.1 pontja értelmezésével általánosságban megállapítható, hogy a felek között az egyedi szerződés csak akkor köthető meg, ha az Igénylés megfelel a Szabályzatban foglalt valamennyi követelménynek. A Szabályzat 12.7 pontja ugyanakkor kimondta, hogy önmagukban egyes nevek csak speciális, a megjelölt kör versenysemleges képviseletére igazolhatóan felhatalmazott Igénylő számára, illetve további regisztrációs célokra vannak fenntartva. E nevek kiadása a regisztráló szervezet eseti elbírálása alapján történhet. A 12.7 pont szerint ilyen névnek minősülnek az alapvető tevékenységi körökre vonatkozó köznevek, az országnevek, a magyarországi települések nevei valamint a speciális nevek.

Annak megítélése, hogy valamely köznév alapvető tevékenységi körre vonatkozónak minősül-e, köthető ugyan előzetes szakértői (pl. nyelvtudományi) véleményhez, de a legtöbb esetben (s ez felel meg a polgári jogban az "adott helyzetben általában elvárható magatartás" tanúsításának általános érvénnyel elvárható zsinórmértékének is) a szó hétköznapi életben használt jelentésének egyszerű vizsgálatával, mérlegelésével is eldönthető. A regisztráló szervezet azzal, hogy e neveket az Igénylők számára a régi szabályzat szerint nem tartotta regisztrálhatónak, (s ennek megfelelően az egyes Regisztrátorok a szerződéskötést az Igénylővel megtagadták), a mérlegelés jogával élve járt el. E döntésért azonban - a jelen Elvi Állásfoglalás 4.5 pontjában kifejtettek szerint - jogi helytállási kötelezettséggel tartozik.

Azzal, hogy bizonyos igényléseket az egyes Regisztrátorok - a Regisztráló szervezet rájuk nézve kötelező állásfoglalása nyomán - arra való hivatkozással, hogy azok a névválasztás miatt a hatályban lévő regisztrációs szabályzatnak nem felelnek meg visszautasítottak, álláspontunk szerint szerződésszerűen jártak el, mert a vitatott nevek az akkor hatályos Szabályzat általános szerződési feltétételi elemnek minősülő adott pontjába foglalt követelményekkel ellentétesek voltak, kizárólagosságot sugalltak. E döntés jogszerűsége azonban a polgári jog általános szabályai szerint vitatható, bíróság megállapíthatja annak meg nem alapozott voltát.

4.5 A polgári jog tudománya szerint a szerződés fogalmilag úgy ragadható meg, mint két vagy több személy egybehangzó akaratnyilatkozata, mely joghatást vált ki. Egybehangzó akaratnyilatkozatok hiányában (ajánlat-ajánlat elfogadása) a szerződés nem jön létre. Mindebből következik, hogy a vitatott körben a szerződéses folyamat szerződéskötést megelőző fázisában tett jognyilatkozatok jogi értékeléséről kell állást foglalni. Joghatás kiváltására azonban az ilyen nyilatkozatok is alkalmasak, a polgári jogi jogviszonyokra általában vonatkozó előírásoknak, általános alapelveknek ebben a szakaszban is érvényesülnie kell. Ezek között kiemelkedő fontosságúként kell említeni a Ptk. 4. § (1)-(4) bekezdésében és Ptk. 5. §-ban meghatározott, a jogok gyakorlására, a kötelezettségek teljesítésére vonatkozó alapelveket, a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét és a joggal való visszaélés tilalmát. A Ptk. 4. § (1) bekezdés szerint a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A 4. § (4) bekezdése (ha a törvény szigorúbb követelményeket nem támaszt) a polgári jogi jogviszonyokban az adott helyzetben való elvárható magatartást tanúsításának kötelezettségét írja elő. Ez - a bírói gyakorlat által megerősítve (LB Gf. IX. 31 139/1974.) - többek között azt is jelenti, hogy aránytalan áldozatok vállalása senkitől sem várható el.

Az, hogy - az Internet környezetében - mi tekinthető az "adott helyzetben elvárható" magatartásnak, nehezebben megragadható, ám a konkrét (regisztrációs) jogviszony sajátosságainak figyelembe vételével értelmezhető. Az egyes igénylők részéről indokolt és elvárható magatartás, hogy - szerződéskötés előtt - a szerződési lehetőségekről, feltételekről tájékozódjanak, az erre vonatkozó információkat megismerjék. A szerződésre való felhívást közzé tevőtől elvárható, hogy minden, a szerződéskötéssel, annak feltételeivel kapcsolatos lényeges információt a leendő szerződő partner rendelkezésére bocsásson. Megállapítható, hogy a tervezett domain-liberalizáció kapcsán - jóval annak bevezetése (az új Regisztrációs Szabályzat, azaz lényegében az általános szerződési feltételek változása) előtt is - figyelemfelhívó közlemények jelentek meg, úgy az Interneten, mint a nyomtatott és elektronikus sajtóban. Mindezekből egyértelműen kiderült, hogy az új Szabályzat hatályba lépése után a kérdéses nevek regisztrálása megengedett lesz, azokat bárki igényelheti, adott körben (a névhasználathoz fűződő, valamely, a névhasználati jogot megalapozó konstitutív állami aktus /védjegy, társadalmi szervezet bíróság általi nyilvántartásba vétele, cégbejegyzés stb./) elsőbbségi jogot (prioritást) alapoz meg.

Mindehhez még egy, az általános szerződési feltételek alapvetőnek mondható változásához kötődő, az átmeneti időszak sajátosságait is figyelembe vevő, további elem is járul. Várható volt, hogy az - már az új Szabályzat szerint - egyes nevek regisztrációjára és delegációjára vonatkozó igénylések igen nagy száma fog beérkezni, ugyanazon domain vonatkozásában többen is benyújtanak elsőbbségi jogot (prioritást) meg nem alapozó igényt.

A 2000. március 1. napjával hatályba lépő szabályozás szerint az ugyanazon névre prioritással nem rendelkező Igénylések között lényegében sorsolás alapján történő sorbarendezés (a szerződéses folyamatba beépített szerencseelem) dönt. Mindezzel az egyes Igénylők tisztában voltak, vagy - a részükről elvárható gondosság tanúsítása mellett - tisztában lehettek. Amennyiben a névre vonatkozó igénylésüket 2000. március 1. napját megelőzően már az új Regisztrációs szabályzat szerint (az új Igénylőlapon) nyújtották be, egy, a jövőben megkötendő szerződésre tettek ajánlatot, egyben elfogadták az ugyanezen, jövőben megkötendő szerződésre vonatkozó Felhívásban közzé tett feltételrendszert.

Ehhez további, a szerencseelemhez kapcsolódó, de harmadik személyek esetleges jogosultságainak figyelembe vételének igényéhez kötődő, garanciális elem is járult. A sorsolásos alapon egyes Igénylőknek delegálni ígért nevek a Web Szerveren nyilvános bemutatásra kerültek, s annak, akinek a névhasználathoz elsőbbségi joguk van, időben később benyújtott és megalapozott Igény esetén a nevek delegációjára minden más igénylő előtt lesznek jogosultak. Erről az egyes Igénylők korábban ugyancsak tájékozódhattak, az Igénylés benyújtásával tudomásul vették, hogy egy név sorsolásos úton számukra való delegálási ígérvénye (ha a névhasználat harmadik személyek prioritásos igényét egyébként sértette volna) az egyes Regisztrátorok részéről velük szerződéskötési kötelezettséget nem keletkeztet.

A domain név regisztrálásának, vagy a regisztráció megtagadásának jelentős polgári jogi következményei lehetnek. A név használatba vétele a regisztrációhoz (a szerződés megkötése) fűződik, a felek közötti kapcsolatra ekkor már elsődlegesen a szerződés irányadó. Más a helyzet a szerződés megkötése előtti szakban, amely - mint arra utaltunk - a polgári jog általános előírásai érvényesülnek. Ezek között igen lényeges a magánautonómia elve, mely a szerződés megkötésének szabadságában is testet ölt. Az együttműködési kötelezettség alapján senkit nem lehet szerződéskötésre kényszeríteni. Annak eldöntése, hogy a Regisztrátor részéről történt-e joggal való visszaélés, ha a szerződéskötést megtagadta, bírói útra tartozik. A joggyakorlat által kimunkált és évtizedek óta töretlenül alkalmazott elvként alakult azonban ki, hogy a szerződéskötés megtagadása sohasem minősülhet joggal való visszaélésnek (BH 1966/7. sz. 4945, PJD III.36., BH 1976/5. 203. sz., BH 1997/11. sz. 522).

A Regisztrátor kötelessége, hogy a beérkezett szerződési ajánlatra elvárható időn belül érdemi választ adjon, a szerződést megkösse, vagy ha a felek közötti akarategység nem jön létre (az ajánlatot nem tudja elfogadni), a szerződéskötést megtagadja, esetleg új ajánlatot tegyen. Ha ezt elmulasztja, s ebből kifolyólag az Igénylőt kár éri, a Ptk. 6. § alapján (ha a felhívott törvényszakaszban megjelölt együttes feltételek fennállnak) Igénylő a bíróság előtt kártalanítási (s nem kártérítési) igényét érvényesítheti.

A Ptk. 4. § (4) bekezdése ugyanakkor kimondja, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat. Aki maga sem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a másik fél felróható magatartására hivatkozhat. Felróható magatartás - a bírói gyakorlat által kimunkált értelmezés szerint - különösen a mulasztás, a késedelem, bűncselekmény elkövetése stb., mely nem feltétlenül kötődik szándékossághoz, gondatlanul is megvalósulhat. Ha valamely igény elutasítására, vagy más jellegű igények közé történő besorolására azért került sor, mert az Igénylő mulasztása folytán a megkívánt adatok, állított tény igazolására szóló dokumentumok nem kerültek csatolásra, vagy "rossz igénylőlapot nyújtott be", előnyök szerzése végett erre nem hivatkozhat.

Más a helyzet, ha a Ptk. 6. § szerinti biztatási kár iránti igényét (kártalanítás) kívánja érvényesíteni. Ebben az esetben már feltétel, hogy a törvényi tényállás minden eleme teljesüljön, azaz a Regisztrátor részéről tanúsított magatartás szándékos legyen, mely (a kárt szenvedett) jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indítson, melyből őt önhibáján kívül károsodás érte. Ha az Igénylés azért került elutasításra, vagy más jellegű igények közé sorolásra, mert az Igénylő (károsult) mulasztott (adatközlést, melléklet csatolását), az önhiba megállapítható (BH 1986/8. sz. 319), a Ptk. 6. § alapján kártalanítást nem követelhető. Mindennek eldöntésére azonban - hangsúlyozottan - a bíróság jogosult.

Sem a régi, sem az új szabályzatok nem tartalmaznak olyan rendelkezést, s erre a Regisztrátorokat jogszabály sem kötelezi, hogy a benyújtott igénylések alapján a szerződések megkötése az Igénylővel (adott feltételek mellett és adott határidőn belül) kötelező lenne. A polgári jogban a felek a kölcsönös bizalom, jóhiszeműség szellemében, együttműködve kötelesek eljárni, törvény által biztosított jogukkal vissza nem élhetnek. Minden szerződő felet megilleti a másik fél által tett szerződési felhívás, ajánlat mérlegelésének joga, ezt azonban a polgári jog általános alapelveivel összhangban kell gyakorolnia. Egyes domain nevek zárolásával (bár sem a korábbi, sem a 2000. március 1. napján hatályba lépett regisztrációs szabályzatok erről külön nem rendelkeztek) a Nyilvántartó az őt megillető mérlegelési jogát gyakorolva járt el, a tőle elvárható gondosság követelményének tett eleget azzal, hogy a domain nevek adott csoportja vonatkozásában (melyek a régi Szabályzat szerint névkizárólagosságot sugalló jellegük miatt nem voltak regisztrálhatók) a zárolásról (az új Szabályzat szerinti igénylések teljesíthetőségének időleges felfüggesztéséről) egyoldalú döntést hozott.

4.6 A fentiekben kifejtettekkel összhangban a Tanácsadó Testület úgy foglal állást, hogy prioritásos igény csak az adott jogviszonyra irányadó szerződési feltétel rendszer keretei között keletkezhet. A Regisztrátornak kötelezettsége, hogy a hozzá beérkező szerződéskötési ajánlatra elvárható időn belül érdemi választ adjon.

A 2000. február 29. napjáig hatályos ("régi") regisztrációs szabályzat szerinti igényléseket e Szabályzat szerint teljesíti vagy utasítja el, míg a 2000. március 1. napja előtt benyújtott, de a március 1. napjával hatályba lépő szabályzat szerinti feltételek melletti szerződéskötési ajánlatokat csak a Szabályzat hatályba lépése után tudta érdemi megfontolás tárgyává tenni. Annak vonatkozásában, hogy egy igény prioritással bír e vagy sem, a jogviszonyra irányadó Szabályzat egyértelmű iránymutatást ad. Azt, hogy a regisztrációs igényét mely szerződés hatálya alá rendelve kívánja benyújtani, 2000. februárjában (a "régi" és "új" szabályzat egyidejű hozzáférhetősége idején) az Igénylő döntötte el. Amennyiben a prioritás Szabályzat szerinti feltételei fennállnak, az igényt elsőbbségi joggal rendelkezőként kell kezelni, amennyiben e feltételek hiányoznak, az igény nem prioritásosnak minősül.

A régi szabályzat szerint benyújtott igénylést a március 1. napja után hatályba lépő szabályzat szerint benyújtott igényléssel sorban állónak tekinteni nem lehet.

4.7 A már 2000. március 1. napjától hatályos szabályzat szerint benyújtott, a Zárolt nevek listájára került egyes domain nevek sorsolásos alapon történő sorbarendezése megtörtént, delegálásukra és regisztrációjukra azonban nem került sor. Nem zárható ki annak lehetősége, hogy a Regisztrátoroktól kapott tájékoztatás alapján, - mely szerint meghozatalra kerülhet egy, a kérdéses domain nevek második szintű közdomainné minősítéséről szóló Nyilvántartói döntés - igénylések benyújtásának elmaradásához vezetett. E domain nevek vonatkozásában a 2000. március 1. napjától hatályos szabályzat (és igénylőlap) szerinti eljárást kell lefolytatni. A Tanácsadó Testület álláspontja szerint azonban tekintettel kell lenni arra, hogy a zárolt nevek listájára fel nem került más, hasonló jellegű domain nevek vonatkozásában (az új Szabályzat szerinti prioritásos igények elismerése mellett) a sorsolásos-sorbarendezéses elv érvényesült, melynek során azonban nyilvánvalóan csak a ténylegesen beérkezett igényléseket tudták figyelembe venni. A Tanácsadó Testület tehát mindezekre tekintettel

- javasolja a Nyilvántartónak, hogy a zárolt nevek listájára került domain nevek zárolását oldja fel, a domain nevek delegálását és regisztrációját tegye lehetővé,

- javasolja a Regisztrátoroknak, hogy a beérkezett igények vizsgálata után a 2000. március 1.-én hatályba lépett szabályzat szerint prioritással rendelkező Igénylésekről (a Szabályzat szerint megállapított feltételek maradéktalan teljesülése esetén) a Szabályzat 13. Pontjában foglaltaknak megfelelően, mint lehetséges elsőbbségi igényekről döntsenek,

- javasolja a Nyilvántartónak, hogy azon domain nevekre vonatkozó Igénylésekről, melyek a Szabályzat szerinti prioritással nem rendelkező Igénylő részérő kerültek benyújtásra, a Szabályzat 14. Pontja szerint járjon el, azzal a kiegészítéssel, hogy a nem prioritásos igényekkel kapcsolatos, a domain nevek túlnyomó többségében alkalmazott, szerencseelemet is tartalmazó sorsolásos-sorbarendezéses eljárást (mely az e nevekre beérkezett igénylések nagy száma miatt indokoltnak mondható) ismételje meg. Ennek során az új Szabályzat alapján már korábban benyújtott prioritásos igényeket vegye figyelembe, de azt is tegye lehetővé, hogy az újbóli meghirdetés során további, prioritásos alapú igényléseket lehessen benyújtani, ezeket a lehetséges (már benyújtott) prioritásos igénylésekkel együtt kezelje, majd a Szabályzat szerint eljárva a prioritási sorrendet felállítva döntsön az igényelt név delegálásáról és regisztrációjáról.

4.8 Annak eldöntésében, hogy valamely Igénylés cégnév alapján prioritásosnak minősülhet-e vagy sem, a Tanácsadó Testület 1/2000. (IV. 5.) sz. Elvi Állásfoglalása nyújt iránymutatást.

4.9 Az egyes Regisztrátorok több olyan, a jelen Elvi Állásfoglalás tárgyi hatálya alá tartozó esetben is a Tanácsadó Testülethez fordultak, s arra nézve kérték a Testület Állásfoglalását, hogy valamely, a 2000. március 1. napjától hatályos Szabályzat szerinti Igénylés prioritásos igénylésnek minősíthető-e vagy sem. Jelen Elvi Állásfoglalás Záradékában e konkrét ügyekre vonatkozóan a Tanácsadó Testület döntése megjelölésre kerül, az az egyedi ügyekben a Testület Állásfoglalásának minősül.

5. Záradék

Az Elvi Állásfoglalás a következő, a Tanácsadó Testület elé terjesztett ügyekre vonatkozó egyedi döntést jelent:

Ügyszám

Regisztrátor

Igénylő

Az igényelt domain

A döntés

66/2000.

Euroweb

PirCAD Kft.

orszag.hu

A Regisztrátor hiánypótlásra való felhívása mellett függőben

78/2000.

NetX Consulting

ÁÜTÖ Kft.

auto.hu

A cég Tanácsadó Testület 1/2000. (IV. 5.) sz. Elvi Állásfoglalása alapján nem tekinthető prioritásos igénylőnek

80/2000.

 

Szerencsekerék Kft.

auto.hu

Az Igénylést a Regisztrátor a régi Szabályzat szerint jogszerűen utasította el

96/2000.

Integrity Kft.

Auto.hu Járműkereskedelmi Bt.

auto.hu

A cég Tanácsadó Testület 1/2000. (IV. 5.) sz. Elvi Állásfoglalása alapján nem tekinthető prioritásos igénylőnek

97/2000.

Integrity Kft.

Broker.hu Ügynöki Bt.

broker.hu

A cég Tanácsadó Testület 1/2000. (IV. 5.) sz. Elvi Állásfoglalása alapján nem tekinthető prioritásos igénylőnek

98/2000.

Integrity Kft.

Befektetés.hu Tanácsadó Bt.

befektetes.hu

A cég Tanácsadó Testület 1/2000. (IV. 5.) sz. Elvi Állásfoglalása alapján nem tekinthető prioritásos igénylőnek

99/2000.

Integrity Kft.

Bor.hu Kereskedelmi Bt.

bor.hu

A cég Tanácsadó Testület 1/2000. (IV. 5.) sz. Elvi Állásfoglalása alapján nem tekinthető prioritásos igénylőnek

100/2000.

Integrity Kft.

Bútor.hu Kereskedelmi Bt.

butor.hu

A cég Tanácsadó Testület 1/2000. (IV. 5.) sz. Elvi Állásfoglalása alapján nem tekinthető prioritásos igénylőnek

102/2000.

Integrity Kft.

Kamat.hu Befektetési Kft.

kamat.hu

A cég Tanácsadó Testület 1/2000. (IV. 5.) sz. Elvi Állásfoglalása alapján nem tekinthető prioritásos igénylőnek

103/2000.

Integrity Kft.

Szabadidő.hu Programszervező Bt.

szabadido.hu

A cég Tanácsadó Testület 1/2000. (IV. 5.) sz. Elvi Állásfoglalása alapján nem tekinthető prioritásos igénylőnek

104/2000.

Integrity Kft.

Telek.hu Ingatlanközvetítő Bt.

telek.hu

A cég Tanácsadó Testület 1/2000. (IV. 5.) sz. Elvi Állásfoglalása alapján nem tekinthető prioritásos igénylőnek

125/2000.

Interware

DATA Contact Kft.

broker.hu

Az Igénylő prioritást nem igazolt

126/2000.

Integrity Kft.

...

butor.hu

Az Igénylő prioritást nem igazolt

Jelen Elvi Állásfoglalást a Tanácsadó Testület egyhangúlag fogadta el, különvéleményt egyik Testületi Tag sem kívánt csatolni. Az Elvi Állásfoglalás szövege a Tanácsadó Testület weboldalán (www.nic.hu/tt/) teljes terjedelmében közzétételre kerül.

Budapest, 2000. április 12.

A Tanácsadó Testület nevében:

Dr. Verebics János
Elnök
Sk.
Dombi Gábor
Titkár
Sk.